Ittas járművezetés Vásárosnaményban

2020. 04. 28., k - 07:55
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Ny. Z. 67 éves helyi lakos ellen. A férfi 2020. március 10-én személygépkocsival közlekedett Vásárosnamény belterületén, amikor egy útkereszteződéshez érve a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő gépjárművel. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett a járművekben. A rendőrök a gépkocsivezetőkkel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely a vétkes járművezetővel szemben pozitív értéket jelzett, ezért őt további mintavétel céljából előállították. A beszerzett igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján a férfi szervezetében a cselekmény elkövetésekor bűncselekményi értékhatárt meghaladó etilalkohol-koncentráció volt. A rendőrök a vásárosnaményi férfit 2020. április 7-én a rendőrkapitányságon  gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!