Mindent megpróbálunk: Bevetjük Vida Pétert!

2021. 01. 22., p - 11:56
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar kultúra napjának tiszteletére, és a közlekedésbiztonság érdekében bevetjük Vida Péter miskolci kötődésű színművészt.

Több alkalommal adtunk már hírt arról, hogy a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása legtöbbször balesethez vezethet. Legutóbb a piros jelzésen átszáguldó autósok szabályszegését mutattuk be. A nyolc pontos (közúti közlekedési előéleti pontos) manővereinek intő figyelmeztetése előtt Horváth Richárd r. főtőrzsőrmester gyerekdalt írt arról, hogy a piros az tilos. Emlékeztetőül a videóklip >>>ITT<<< újra megnézhető.

Vida Péter, a miskolci kötődésű Karinthy-díjas színművész a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedésbiztonság érdekében, illetve a Magyar kultúra napjának tiszteletére két stílusban szavalta el a „Jól jegyezd meg: a piros az tilos” című dal szövegét. A prózai intelemnél a költő arra gondolt, hogy a piros az tilos!

A Borsod-Absaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy a közlekedési szabályok betartásával a balesetek elkerülhetők. Mindannyiunk közös érdeke, ugyanis, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon.

 ... hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.