Segédmotoros kerékpárral közlekedett az eltiltás hatálya alatt álló férfi, de elfogták

2021. 10. 10., v - 09:11
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves férfit.

A rendőrök 2021. augusztus 2-án 12 óra 30 perckor Letenyén, a Bajcsy-Zsilinszky utcában intézkedés alá akartak vonni egy segédmotoros kerékpárral közlekedő becsehelyi férfit, aki azonban a rendőri jelzésre nem állt meg.

Az egyenruhások nem sokkal később a férfit a Béke utcában igazoltatták, ahol megállapítást nyert, hogy sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint elvan tiltva a vezetéstől. Ezt követően a rendőrök a férfit elfogták, előállították, majd járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.