Túl közel követte, majd nekihajtott

2019. 02. 28., cs - 10:23
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy utas súlyosan megsérült abban a balesetben, amelyben két személyautó összeütközött a 64-es számú főúton Enying térségében. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy ádándi férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint az 56 éves sofőr 2018. december 21-én délután a 64-es számú főúton közlekedett Seat típusú járművével Mezőszilas irányából Enying irányába. Vezetés közben nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi ok folytán lassító Opel mögött, és azzal összeütközött. A balesetben az Opel utasa súlyosan megsérült, a járművekben kár keletkezett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban az ügyészségnek átadta.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az időjárási és útviszonyoknak megfelelően válasszák meg autójuk sebességét és tartsanak elegendő követési távolságot! A lassúbb, körültekintőbb vezetéssel minimálisra csökkenthető a baleseti kockázat!

 

… hogy mindenki hazaérjen.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.