Segítettek a balatoni vízirendőrök

2021. 05. 03., h - 09:58
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2021. május 2-án, a II. fokú viharjelzés alatt három személyt mentettek ki a tóból.

A vasárnap reggel 7 óra 30 perckor érkezett segélyhívás szerint egy 81 éves horgász a Balatonudvarnok előtti vízterületen csónakjával egy stégen ragadt, a viharban nem tudott biztonságban kievezni. A balatonföldvári vízirendőrök a helyszínre siettek, ahonnan a járművel együtt a partra vontatták.

A késő délelőtt folyamán, 10 óra 40 perckor, majd 10 óra 45 perckor pedig a Balatonfüred előtti vízterületről mentettek ki a járőrök egy-egy szörföst, akik a változó szélirány miatt az egyenruhások segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. 

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.