A Balatonon jelenleg életveszélyes a jégen tartózkodás
A parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég a közlekedésre, valamint a sportolásra is alkalmatlan.
A parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég a közlekedésre, valamint a sportolásra is alkalmatlan.
5 kilométert sétált a dermesztő hidegben, végül egy fasorban, 80 cm-es aljnövényzetben összekuporodva találták meg a bácsbokodi rendőrök és szolgálati kutyájuk az idős asszonyt.
A Szabolcs vármegyei járőrök munkáját segítve a Készenléti Rendőrség megerősítő erőkkel van jelen Encsencsen és környékén. Az egyenruhások három nap alatt közel négyszáz alkalommal intézkedtek. A fokozott rendőri jelenlét a jövőben is marad.
A Pásztói Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a település közigazgatási területére 2024. január 10-én 8 órától 2024. március 10-én 8 óráig.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a hideg idő miatt a fedél nélküli és a magányos, idősebb emberek, illetve az utcán vagy elhanyagolt környezetben élő állatok kiszolgáltatottá válnak, ezért nagyobb odafigyelést, gondoskodást igényelnek.
Két autó ütközött össze Békés vármegyében, Bélmegyernél. A balesetben senki nem sérült meg, de az egyik kocsi vezetője később, a rendőri intézkedés közben rosszul lett, egy időre eszméletét is vesztette. A zászlós, aki a baleset körülményeit vizsgálta, uralta a helyzetet.
A rendőrök segítettek egy Mezőpeterd külterületén elakadt autósnak.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.
Egy alkarját megvágó férfin segítettek, aki jelentős mennyiségű vért vesztett.
A negyedik „évadja” zárult a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai együttműködésében megvalósuló autóbuszforgalmisáv-ellenőrzési akcióinak: a rendőröknek 2023-ban félezerszer kellett szabálytalan használat miatt intézkedniük. A BKK és a BRFK együttműködése ezen túl magában foglalja a kiemelt járat- és taxiellenőrzéseket is – a tavalyi mérleg összesen csaknem 30 millió forintnyi bírság.
A rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták a tiszaszederkényi emberölés feltételezett elkövetőjét.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több Csongrád-Csanád vármegyei szupermarketből lopott egy háromfős társaság. Az ügyben lezárult a nyomozás.
A gyöngyösi nyomozók két halmajugrai lakost gyanúsítanak.
A határokon átlépő bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében közös gyakorlatot tartott a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nyitrai Kerületi Rendőr Igazgatóság Párkányi Körzeti Rendőrség május 15-én.
Motoros rendőrök és egy szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.