K1-ben remekelt

2022. 10. 04., k - 09:42
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bajnoki címet szerzett a szekszárdi nyomozó.

Baján rendezték meg 2022. szeptember 30-án és október 1-jén az első WFC K-1 Magyar Kupát. Az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők, összesen 170 sportoló mérette meg magát.

A helyi Kick-Thai Boxing Baja csapata 26 fővel indult, köztük volt kollégánk, Győri Róbert százados is, aki két éve űzi ezt a fajta küzdősportot. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának kiemelt főnyomozója most 38 éves, így a veterán kategóriában indult. Két súlycsoportban is eredményesen versenyzett, - 71 kg -ban első helyen végzett, így aranyérmet és bajnoki övet szerzett, - 75 kg -ban második lett.

Az újdonsült bajnok korábban is sportolt, nyolc éves korától 10 éven át karatézott, majd szünet következett. A hosszú kihagyás ellenére, a jó alapokra építve két éve ismét aktivizálta magát, elkezdett thai-boxolni, mely sportágban most a K1 szabályai szerint versenyezve a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Gratulálunk Robi és további sportsikereket kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!