Megújították az együttműködést

2021. 11. 12., p - 11:30
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a mintegy tíz éve fennálló együttműködési megállapodást helyezték új alapokra.

Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya 2021. november 12-én új együttműködési megállapodást írt alá Csóra Györggyel, a megyei polgárőr szövetség elnökével.

A két szervezet között mintegy tíz éve fennálló együttműködési megállapodás aktualizálását a bekövetkezett személyzeti változások és egyéb szakmai feladatok racionalizálása is indokolttá tette.

Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy beszédében hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a polgárőrség munkájára és a továbbiakban is szoros kapcsolatot kíván ápolni a társszervvel.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.