Nyugdíjas találkozó Csongrád megyében

2018. 12. 14., p - 12:25
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hagyományokhoz híven idén is vendégül látta egykori dolgozóit. Az összejövetelen több mint hetvenen vettek részt.

A korábbi évek hagyományai szerint idén is megszervezte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyugdíjas találkozót a nyugállományban lévő egykori kollégák részére. A főkapitányság 2018. december 11-én tartotta a találkozót volt munkavállalóinak, akik közül hetvenegyen fogadták el a meghívást. Elsőként a 2018-ban eltávozott volt kollégáikra emlékeztek a résztvevők, majd Dakos József rendőr dandártábornok, megyei főkapitány köszöntötte az egybegyűlteket, és Pusztainé Dr. Báró Lívia, a főkapitányság Egészségügyi- és Pszichológiai Alosztályának Vezetője tartott tájékoztatót. Végül könnyed beszélgetéssel és ebéddel zárult a program.

A rendezvényre a megye nyugdíjasai a meghívást szívesen vették, és nagy létszámban jelentek meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!