Nyugdíjba vonul Bács-Kiskun megye rendészeti igazgatója

2022. 09. 29., cs - 13:22
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Arató László r. ezredes több évtizedes hivatásos szolgálat után fejezte be rendőri pályafutását. A rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi feladatok ellátásával az országos rendőrfőkapitány dr. Vaslóczki Ferenc rendőr alezredest bízta meg.

Dr. Balogh János rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány 2022. szeptember 30-ai hatállyal, a szolgálat felső korhatárának elérésével, nyugállományba helyezte Arató László r. ezredest, rendőrségi főtanácsost, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesét.

Arató László r. ezredes

Arató László r. ezredes úr rendőri pályafutását a Kecskeméti Rendőrkapitányságon kezdte. A megyeszékhelyen az évek során több beosztásban teljesített szolgálatot. 2007 áprilisában a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetőjének nevezték ki, 2010-től pedig a főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese volt.

2005-ben rendőrségi tanácsosi, 2016-ban rendőrségi főtanácsosi címet adományoztak részére.

2007-ben minisztériumi aranygyűrű tárgyjutalomban részesült.

2010-ben a Honvédelmi Minisztérium szolgálati érdemjelével ismerte el munkáját.

2015-ben Magyarország belügyminisztere Szent György érdemjelet adományozott részére.

2021-ben Magyarország köztársasági elnöke kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta ezredes úrnak.  

Pályafutása során számos elismerésben és dicséretben részesült.

Arató László r. ezredest a példamutató szakmai életútjának elismeréseként, dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes Kossuth kard tárgyjutalmat adományozott részére.

Dávid Károly r. vezérőrnagy ünnepi állománygyűlésen köszönte meg rendészeti helyettesének a Bács-Kiskun Megye lakosságának biztonságáért, és a mindenkori célok eléréséért kifejtett munkáját, a főkapitányság vezetése nevében pedig egy egyedi festmény átadása mellett kívánt jól megérdemelt pihenéséhez jó egészséget és örömökkel teli nyugodt éveket.

A megyei rendőrfőkapitány javaslatára, dr. Balogh János rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány 2022. október 1-jei hatállyal megbízta a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetőjét, dr. Vaslóczki Ferenc rendőr alezredest, rendőrségi tanácsost a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi feladatainak ellátásával.

Dávid Károly r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2022. október 1-jei hatállyal a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetésével dr. Bátori Gábor rendőr alezredest, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetőjét bízta meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.