Próbafelvételi

2018. 06. 21., cs - 09:17
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban három napos próbafelvételit tartottak a rendvédelmi pályára készülő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Hajdú-Bihar megyei fiataloknak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport, társszerveivel együtt 2018. június 19-e és 21-e között két megyéből érkezett tanulóknak tartottak próbafelvételit a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban. A táborban 15-18 éves roma vagy hátrányos helyzetű és rendészeti pálya iránt érdeklődő fiatalok vettek részt, akik megismerkedhettek a felvételi eljárás követelményeivel.

A leendő tanulók szaktanárok irányítása mellett megismerkedtek a rendőrré válás első állomásaival, az iskolai képzés sajátosságaival, a bűnügyi,- illetve szituációs kabinetekben zajló oktatások menetével. A tábor résztvevőinek bemutatták a rendőrségnél rendszeresített fegyvereket és csapatszolgálati felszereléseket is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószerrel kereskedtek

Egy 17 éves fiú is árulta a kábítószert. A hajdú-bihari rendőrök hat gyanúsítottal szemben folytatják a nyomozást.

 

Meglopták a tolvajt

Egy mezőzombori sértettől pénzkazettát vittek el, amit végül a tolvaj segítői elloptak.

 

Lopás miatt keressük őket

A budapesti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.