Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Alsóörsön
A tagok beszámoltak tevékenységükről, tapasztalataikról.
A tagok beszámoltak tevékenységükről, tapasztalataikról.
Együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem és a Készenléti Rendőrség (KR) ünnepélyes keretek között január 25-én a győri campuson. Ennek középpontjában a szakmai tapasztalatok kölcsönös megosztása áll, melynek részeként a KR Költségvetési Igazgatósága és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyakorlati tudásával gazdagítja az oktatást, míg a felsőoktatási intézmény kutatásaival járul hozzá partnere tevékenységéhez.
A vissza nem térítendő támogatásból a közeljövőben a vármegyeszékhelyi és a Szécsényi Rendőrkapitányság, valamint a Somoskőújfaluban található rendőrségi objektum is energetikai korszerűsítésen esik át.
A Siófok-Kiliti és Siófok-Balatonszabadi között lévő erdőben került bajba egy házaspár.
Több mint nyolcszázan látogattak el a rendezvényre 2024. január 17-én a Rendőrségi Igazgatási Központba. Konkrét állásajánlatokkal, konzultációs lehetőséggel, fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai, drón bemutatókkal, rendőrségi járművek bemutatásával, továbbá pódiumbeszélgetésekkel készültek a szervezők.
Egy éve késelték halálra intézkedés közben Baumann Péter r. főtörzsőrmestert. A XI. Kerületi Rendőrkapitányságon tartott koszorúzáson a kollégák és barátok mellett a hősi halált halt körzeti megbízott családja is részt vett.
Az Európai Unió Kohéziós Alap, valamint a Miniszterelnökség, Közlekedési, Környezeti és Energiahatékonysági Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság támogatásával készült el több rendőrségi épület korszerűsítési terve Baranyában.
70 éves lett dr. Soczó László ny. r. vezérőrnagy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyugalmazott vezetője.
Ismét várjuk leendő szolgálati kutyák gazdáinak jelentkezését!
Egy kórházból hazafelé gyalogló idős asszonyt vittek haza az M6-os autópályáról az ott szolgáló rendőrök.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Keszthely közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. évi tevékenységéről számolt be a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése előtt Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány. A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.