Levélben köszönte meg a biciklik tulajdonosa

2023. 10. 31., k - 11:10
Zsaru Magazin

Június 20-án egy zamárdi kempingből elloptak két nagy értékű kerékpárt. A Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai október elején megtalálták a mountainbike-okat, és visszaadták a tulajdonosnak. Ádám egy levelet juttatott el a Zsaru Magazin szerkesztőségébe, melyben megköszönte a rendőrök munkáját.

A Zamárdi Mirabella Campingből még június 20-án elloptak két nagy értékű versenykerékpárt. Az egyiké 1 millió 890 ezer, a másiké 1 millió 750 ezer volt. Osterling Ádám megtette a feljelentést a Siófoki Rendőrkapitányságon, ahol – ahogy levelében fogalmaz – maximális segítséget és lelki támogatást kapott az első perctől fogva, elsősorban Harangozó Imre hadnagy, csoportvezetőtől.

„A feljelentés utáni első napon eljött hozzám személyesen a kempingbe munkatársával, Benke Ottó őrmester, nyomozóval, és biztosítottak arról, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy előkerüljenek a kerékpárjaim” – írja Ádám.

Az is nagyon jól esett Ádámnak, hogy telefonszámot is adtak neki, ahol bármikor érdeklődhetett a nyomozás állásáról.

bicaj

„Amikor esetleges információt kaptam, egyből megosztottam Harangozó Imre hadnaggyal, és ő az embereivel indult is rövid időn belül a nyom felkutatására. A nyomozás során többször felhívott, és megosztotta velem az éppen aktuális nyomozással kapcsolatban a sértettnek kiadható információkat. Majdnem 1 hónappal a bűncselekmény elkövetése után sikeresen kézre kerítették, letartóztatásba helyezték az elkövetőket, akiket éppen határátlépés előtt fogtak el, mivel külföldiek voltak.”

A két moldáv elkövetőt valóban elfogták, akik azóta is letartóztatásban vannak. A két kerékpárt pedig október elején, Zamárdiban egy elhagyott nyaraló udvarán találták meg a rendőrök.

„Németh Veronika százados irányításával, és rendkívül jó eljárási metodikája alkalmazásával az elkövető személyek beismerő vallomást tettek. Sikeresen feltárták az ellopott, nagy értékű kerékpárjaimat. Szeretném megköszönni a továbbiakban a segítséget Molnár András főtörzsőrmesternek, Balogh Imre törzszászlósnak, Tímár Bálint őrmesternek, Krezinger Kristóf őrmesternek a kitartó és odaadó munkáját.” – zárja levelét Osterling Ádám.

MGY

FOTÓ: RENDŐRSÉG, OSTERLING ÁDÁM

bicaj

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.