– Még a pandémiás időszakban, 2021-ben volt – meséli. – Akkoriban nem jöhetett át külföldi állampolgár a határon, csak az, aki a munkáltatója által igazolni tudta, hogy Magyarországon dolgozik. Aznap Komáromban láttunk el szolgálatot, az új városi Duna-hídnál ellenőriztük a Szlovákiából érkezőket. Amikor odaértünk, feltűnt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a sok civil ruhás kolléga. Kérdeztem tőlük, mi történt, hogy ilyen sokan vannak itt. Elmondták, hogy egy több száz millió forintos csalással gyanúsítható férfit várnak, aki információik szerint a szlovák–magyar határon fog átjönni. Nem volt sok adatuk a férfiról, csak a nevét és az autó típusát tudták, amelyikkel feltehetően érkezik. A kollégák hiába vártak órákig, nem történt semmi. Nekik már menniük kellett, ezért felajánlottam, hogy ott maradok, és szólok, ha megvan a keresett férfi. Kitartóan vártam, de egyre inkább úgy tűnt, hogy hiába. Mégsem adtam fel, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis pár órával később egy autó jelentkezett a határon belépésre. Négyen utaztak benne. Bár nem azt a típust vártuk, de gyanús volt, hogy az utasok közül egyik sem hozta magával a munkáltatói igazolását, és azt állították, a komáromi gyárba jöttek dolgozni. Elkértem a személyi okmányaikat, és rögtön kiszúrtam a nevet. Ő volt az, akit a NAV-osok kerestek. Mondtam nekik, hogy álljanak félre a kocsival, ameddig ellenőrzöm, valóban abban a gyárban dolgoznak-e. Persze nem a gyárat hívtam fel, hanem a kollégákat, hogy megvan a férfi. Két perc alatt megjelentek, és már intézkedtek is. Engem később jutalomban részesítettek.

Néha a gyerekek azt hiszik, hogy ha ők nem látnak minket, akkor mi sem látjuk őket. Olykor viszont egyes bűnözők is ezt gondolják, ami humoros helyzetekhez is vezethet.

– Évekkel ezelőtt, egy téli estén történt – emlékszik vissza a törzszászlós. – Kaptunk egy riasztást, hogy valaki behatolt egy idős asszony házába, ahol kést szorított a sértett nyakához, és pénzt követelt tőle, majd elmenekült. Azonnal odasiettünk. Az asszony nagyon megrémült, még a kés helye is látszott a nyakán. Szerencsére felismerte a támadóját, egyik falubelije volt. A kollégával gyalog indultunk az elkövető után. Már éjfél lehetett, amikor a kolléga kiszúrta, hogy az egyik fa mögött próbál elbújni a férfi. Nem volt nehéz észrevenni, ugyanis a fa törzse csak félig takarta, a lába teljesen kilátszott. Felszólítottuk, hogy jöjjön elő, mert látjuk, de úgy tett, mintha nem venne észre minket. Továbbra is fának álcázta magát. Én akkor mögé kerültem, és elkaptam. Ezután pedig előállítottuk. Hasonló eset volt, amikor egy gyanúsítottért mentünk a lakására. A feleségét találtuk ott, és kérdeztük tőle, hol van a férje. Erre ő azt válaszolta, hogy nincs otthon. Mondtam neki, hogy én azért bemegyek, megnézem a szobában, hátha mégis ott alszik. A nő tagadni kezdett, bizonygatta, higgyem el, nincs otthon a férje. Amint beléptem a szobába, egyből megláttam a keresett férfit, aki az ágyneműtartóban bújt el. Csakhogy nem fért el, ezért a lába az ágy végén kilógott. Megálltam az ágy mellett, és azt mondtam: „Na, hát mégiscsak itthon van, látom, itt van a lába.”

A rendőrök feladata sokszor a bűnözők elfogása mellett az eltűnt emberek felkutatása is.

– A Börzsönyben dolgoztam húsz évig, ahol sokan tévedtek el, főleg télen, amikor korán sötétedett. Szerencsére mindenkit épségben megtaláltunk. Két emlékezetesebb esetem volt. Az egyiknél egy idős ember kóborolt el otthonról, akkor már két napja kerestük. A harmadik napon az erdész értesített minket, hogy megtalálta a férfit, a hegyoldalban feküdt a vonattöltés mellett. Azonban nem tudta leemelni a 2-3 méter magas kőfalról. Azonnal odamentünk, majd a kollégákkal egymást segítve másztunk fel a sziklára, hogy elérjük az eszméletlenül fekvő időset. A férfit kötelekkel erősítettük a hordágyra, hogy szállítani tudjuk. Nehéz dolgunk volt, mert meredek szikláról kellett lehoznunk, hogy a mentősök hozzáférjenek. Ketten fogtuk a hordágyat, és óvatosan ereszkedtünk vele lefelé. Mire leértünk, odaértek a mentőszolgálat munkatársai is, akik azonnal ellátták a kiszáradt férfit, majd kórházba szállították. Szerencsére túlélte az esetet. A másik eset egy ködös novemberi reggelen történt. Zebegényből jött bejelentés, miszerint egy idősebb nő kerítésen látott lógni egy embert. Kimentem a helyszínre, ahol valóban a drótkerítésen, félig átfordulva lógott egy idős férfi, már alig lélegzett, eszméletlen volt. A kerítés másik oldala a szakadék felé nézett, ezért onnan nem lehetett megközelíteni. A bejelentő nem volt messze, ezért odakiáltottam neki, hogy hozzon egy kötelet, amivel vissza tudom húzni a bajbajutottat. Rá is tekertem a vontatókötelet, de nem sikerült a holtponton átlendíteni a testét, így a kötelet fogva tartottam a férfit. Nem volt térerő, a mobiltelefon nem működött, és a nő is elment közben. Rádión próbáltam értesíteni a kollégákat, hogy jöjjenek segíteni. Mivel a jel a rádión is akadozott, így nem hallották, merre vagyok. A közelbe érve bekapcsolták ugyan a szirénákat, de én hiába hallottam őket, ők nem hallottak engem. Több mint egy órán át tartottam kötélen a férfit, mire ránk találtak.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA