Villámanalízis
Három óra sem kellett ahhoz, hogy a belga bűnüldöző szervek kérésére egy új pszichoaktív anyagot analizáljon a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet szerves kémiai analitikai szakértői osztálya.
Három óra sem kellett ahhoz, hogy a belga bűnüldöző szervek kérésére egy új pszichoaktív anyagot analizáljon a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet szerves kémiai analitikai szakértői osztálya.
Országszerte egyre több helyen járőröznek közösen lovas rendőrök a polgárőrökkel. Az őszi időszakban a földeket, a szőlőket is járják: több szem többet lát, főleg lóhátról.
Kommandósok ugrasztották ki az ágyból a budapesti H. Bélát (22) szeptember 11-én reggel fél hatkor. A kemény ébresztésnek nyomós oka volt: a gyanú szerint brutálisan összevert és megerőszakolt egy 22 éves lányt.
Újabb drogterjesztőket fogtak el a józsefvárosi zsaruk. A „családi vállalkozókra” összehangolt akció keretében törték rá az ajtót. A gyanú szerint a drogüzletben a nagymama is részt vett, ágyából, műlába mellől került elő kábítószergyanús anyag.
A szeptember közepén a nyugati országrészre egyes napokon a heti, a havi átlagos csapadékmennyiséget meghaladó mennyiségben lezúduló eső következtében kialakult árvízi és belvízi helyzet nem követelt emberéletet.
A Balatonhoz méltatlan, szürke, esős időben vizitelünk a Balatonalmádi Rendőrkapitányság új, jókora épületében.
Szerb és magyar zsaruk együtt járőröztek a közös határszakaszon. Délelőtt nálunk, délután a túloldalon, mindig az adott ország járőre volt a parancsnok. A fiatal zsaruk hamar megértették egymást.
Borsod megyéig követtek egy álrendőrt és egy álhivatalnokot a XI. kerületi zsaruk.
Alig 47 óra alatt találták meg egy prostituált gyilkosát a főváros életvédelmi nyomozói.
Négy férfit és egy nőt fogtak el a debreceni nyomozók szeptember 10-én. Húsz betöréses lopással gyanúsítják őket.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.