Hároméves gyermek halálával kapcsolatban nyomoz a rendőrség
A Baranya vármegyei nyomozók büntetőeljárás keretein belül vizsgálják az eset körülményeit.
A Baranya vármegyei nyomozók büntetőeljárás keretein belül vizsgálják az eset körülményeit.
Egy férfi megölte a feleségét, majd saját magával is végezni próbált. Kórházba szállítását követően ő is belehalt a sérüléseibe.
Mohácson mérték össze tudásukat a Baranya vármegyei rendőrök.
A nyomozók büntetőeljárást indítottak azzal a királyegyházai férfival szemben, aki szidalmazott és élete kioltásával fenyegetett meg egy rendőrt.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság megállapodásban rögzítette közös célkitűzéseit a térfigyelő kamerarendszer fejlesztéséről Mohács Város Önkormányzatával.
Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.
Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be Bátori Péter r. alezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.
A vármegyei rendőrfőkapitány elismerést adott át azoknak az életmentő pécsi diákoknak, akik egy vízbe esett férfit mentettek ki a tóból Orfűn.
Tolvajokat és egy többszörösen körözött férfit is elfogtak a baranyai rendőrök.
Pécsett, a Lánc utcában történt közlekedési baleset szemtanúit keresik a rendőrök.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.