Eltűnt Halász Erzsébet a XVIII. kerületből
A 66 éves nőt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A 66 éves nőt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság budai kerületi kapitányságai közlekedésrendészeti akciót tartottak az elmúlt hétvégén.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának nyomozói rövid időn belül felgöngyölítették az ügyet. A III. kerületi nyomozók pedig csalással gyanúsítanak egy nőt, a társát elfogatóparancs alapján keresik.
Választási hirdetéseket tépett, firkált és vágott egy férfi Józsefvárosban, míg tetten nem érték.
Akadt dolguk a budapesti rendőröknek, amikor a buszsávok szabályos használatát ellenőrizték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság roma származású fiatalok tanulmányait támogatja.
A rendőrök 48 órán belül elfogták a Határ úti metróállomásnál kedden történt dulakodás résztvevőit. Egyikük, egy fiatal fiú a helyszínen megrongált egy liftet, amivel kétmillió forintos kárt okozott.
Megszűnt a forgalomkorlátozás.
Budapest IX. kerületében az autópálya mindkét forgalmi sávját a centrum irányába lezárták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.