Nem katonai szóvivő, csak a szomszéd
A férfi egy közösségi oldalon ismerkedett meg a sértettel, akitől több mint 600 ezer forintot csalt ki. A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.
A férfi egy közösségi oldalon ismerkedett meg a sértettel, akitől több mint 600 ezer forintot csalt ki. A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.
A budatétényi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Vádemelést javasol a rendőrség egy bátai és egy bátaszéki férfi ellen.
A nyomozók elfogták azt a férfit, aki ismeretlen társával félmillió forint értékben szerszámgépeket lopott Budapest XV. kerületében.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 42 éves osztrák férfivel szemben.
A rendőrök két gyermeket és három felnőttet hoztak ki a kigyulladt épületből.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A hajdú-bihari és a budapesti rendőrök, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen 6 férfit fogtak el, akik országszerte kereskedtek kábítószerrel. Az összehangolt akció során közel 80 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.
Csőtörés miatt terelik a forgalmat Budapest XV. kerületében.
A szántóföldbe csapódott, majd kigyulladt egy elektromos repülőgép Pogány közelében. Jelentkezzen, aki látta a balesetet!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.