Horgászfelszereléseket lopott
A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 42 éves férfit.
A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 42 éves férfit.
A sárbogárdi rendőrök vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt javasoltak vádemelést három fiatalkorú ellen.
Egy gázriasztó fegyvert fogott az eladóra, és a bevételt követelte. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasol az ügyben.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki kerékpárt lopott Mezőtúron.
Előzetes letartóztatásba került az a két férfi, akik három fiatalkorú társukkal több betörést követtek el Szolnokon az elmúlt hónapokban.
Két körözés is érvényben volt egy putnoki férfival szemben, aki elhunytak és élők közötti kapcsolattartást ígért több idős embernek.
Újra zavartalanul halad a forgalom a Beremend Közúti Határátkelőhelyen.
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2018. május 31-én elfogadta Egedi István rendőr ezredes beszámolóját.
A ráckevei rendőrök vádemelést javasolnak egy 31 éves dömsödi férfi ellen.
A kispesti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi beazonosításához.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.