Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az érintett útszakaszon nem ő volt az első járművezető, aki így közlekedett és felháborodást váltott ki az arra haladó, szabályosan haladó sofőrökből.
A makói rendőrök őrizetbe vettek egy helybéli férfit, aki több esetben is kerékpárokat lopott.
Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.
Az érdi rendőrök 6 órán belül azonosítottak két elkövetőt, akik otthonában raboltak ki egy idős nőt.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.
Negyven évig szolgált Veress Attila főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos, ebből négyet a fővárosban, a többit Békéscsabán. Szolgálatparancsnokként akasztja szögre az egyenruhát. Lett volna lehetősége előrelépni, de úgy gondolta, hogy egy tapasztalt parancsnok mindig jól jön majd a közrenden, az utcán.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy helyi kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
A 40 éves férfi megölte élettársát, majd magával is végzett.
Egy mozgásában korlátozott bölcskei nőre és gyermekére talált rá kollégánk a Dunaföldvár és Bölcske közötti erdőben, akik a vásárból hazafelé menet tévedtek el.
A járművet az olasz hatóságok keresték.
A IX. kerületi rendőrök őrizetbe vették a rongálót.
Megszűnt a forgalomkorlátozás.
Vármegyénkben is elterjedt a hulladék illegális elhelyezése, most egy februárban indult ügy végére tettek pontot.
Tizenöt ittassal szemben intézkedtek a rendőrök a pünkösdi hosszú hétvégén Tolnában.
Érd közelében torlódásra számítsanak baleset miatt
A rendőrök 27 ittas vezetőt szűrtek ki az összes budai kerületet érintő több napos ellenőrzésen.
A teljes útlezárás megszűnt, a helyszíni szemlét és a műszaki mentést befejezték.
A Belvárosban, Erzsébetvárosban és Terézvárosban tartottak ismét komplex bűnügyi-rendészeti akciót, közel száz rendőr és számos társhatóság részvételével. A Hősök terén felszámoltak egy éppen szerveződő illegális gyorsulási versenyt is.