Sorozatbetörőt fogtak el a rendőrök Szegeden
Menekülés közben fogtak el a rendőrök egy gyulai férfit Szegeden, aki az elmúlt hetekben több családi házat tört fel a városban.
Menekülés közben fogtak el a rendőrök egy gyulai férfit Szegeden, aki az elmúlt hetekben több családi házat tört fel a városban.
Egy banda a XV. kerületben egy idős férfitől 150 000 forintot csalt ki.
Egy 26 éves rétsági férfit fogtak el a Nógrád megyei nyomozók.
Ismeretlen elkövető egy bevásárlókocsit tett a vasúti sínekre, aminek az éppen arra közlekedő vonat nekiütközött. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a bűncselekmény tettesének felkutatásában.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Londonban az angol hatóságok elfogták, a budapesti rendőrök őrizetbe vették.
A rendőrök az éjszaka folyamán elfogtak három szlovák férfit, akik ellen embercsempészet miatt indult eljárás Csongrád-Csanád megyében.
35 külföldit tartóztattak fel az éjszaka folyamán.
A drogbanda titkosított kommunikációs csatornán és Darknetes anonimitáson keresztül intézte illegális bizniszeit.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. február 19-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 201 határsértőt tartóztattak fel és 209 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több Csongrád-Csanád vármegyei szupermarketből lopott egy háromfős társaság. Az ügyben lezárult a nyomozás.
A gyöngyösi nyomozók két halmajugrai lakost gyanúsítanak.
A határokon átlépő bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében közös gyakorlatot tartott a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nyitrai Kerületi Rendőr Igazgatóság Párkányi Körzeti Rendőrség május 15-én.
Motoros rendőrök és egy szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.