Pályaorientációs nyílt nap a Pápai Rendőrkapitányságon

2023. 02. 02., cs - 12:26
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Középiskolás diákokat tájékoztattak az egyenruhások a rendőri hivatásról.

A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának 10. évfolyamos diákjai 2023. február 2-án látogattak el a helyi rendőrkapitányság épületébe, ahol Császárné Elek Veronika rendőr alezredes fogadta őket. Az iskolarendőr kíséretében a fiatalok elsőként az előállító helyiséget tekintették meg, és tájékoztatást kaptak arról, melyek azok a fiatalkorúak által leggyakrabban elkövetett jogsértések, melyek miatt már egy 14 év feletti diák is előállítható, illetve őrizetbe vehető. Ezt követően a diákoknak Bendes Attila rendőr százados, alosztályvezető mutatta be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon belül a Pápai Rendőrkapitányságon működő Határrendészeti és Közbiztonsági Alosztály munkáját, valamint közreműködésével a fiatalok megismerkedhettek a rendőrségen rendszeresített fegyverekkel is. A nyílt nap a rendőrkapitányság udvarán folytatódott, ahol Kocsis József rendőr zászlós, kutyavezető várta a fiatalokat és tájékoztatta őket a szolgálati ebek kiképzési módszereiről. A rendezvény zárásaként a diákok felvilágosítást kaptak a szerződéses határvadász, valamint a 10 hónapos rendőrjárőr képzésről is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.