Félpályán halad a forgalom a 81-es számú főúton

2021. 11. 22., h - 08:49
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban halad a forgalom Magyaralmás térségében, ahol korábban két személygépkocsi ütközött össze.

Amint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2021. november 22-én 7 óra 15 perckor a 81-es számú főút 17-es kilométerénél, Magyaralmás közelében, ahol két személyautó frontálisan ütközött össze. 

A helyszíni szemle és a műszaki mentés jelenleg is tart, melynek ideje alatt rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban halad a főút forgalma az érintett útszakaszon.

Kérjük, hogy vezessenek fokozott figyelemmel és körültekintéssel!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.