Félpályás útlezárás Szolnoknál a 4-es főúton

2021. 11. 24., sze - 06:42
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három gépkocsi ütközött. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.

Közúti közlekedési baleset történt 2021. november 24-én 6 óra után a 4-es számú főúton Szolnoknál, a 442-es út kereszteződésénél. A rendelkezésre álló adatok szerint három gépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését. A forgalom váltakozva, félpályás korlátozás mellett halad tovább a Budapest irányába tartó sávon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.