Helyreállt a forgalmi rend az M5-ös autópályán

2021. 11. 21., v - 18:38
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A forgalom ismét zavartalanul haladhat a főváros felé.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között egy autó szalagkorlátnak ütközött 2021. november 21-én 17 óra körül az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 19-es kilométerszelvénynél. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben senki nem sérült meg. A szemle és a műszaki mentés befejeződött, zavartalanul haladhat a forgalom.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.