Meghalt az utas

2021. 11. 22., h - 08:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Árokba csapódott egy kistehergépkocsi Bugyi térségében.

Bugyi térségében a Juhászföldi úton haladt egy kistehergépkocsi 2021. november 22-én 6 óra 26 perckor, amikor tisztázatlan okból lehaladt az útról és árokba csapódott. A baleset következtében a járműben utasként tartózkodó 34 éves férfi a helyszínen életét vesztette.  

A baleset körülményeinek vizsgálatát a Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte.

 

 

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.