Megszűnt a forgalomkorlátozás a 7-es számú főúton

2021. 11. 22., h - 12:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a baleset helyszínelését Polgárdinál.

Amint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 7-es számú főút 88-as kilométerszelvényében, Polgárdi közelében, ahol két személygépkocsi ütközött össze 2021. november 22-én 10 óra körül. A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, ismét teljes szélességében járható a főút.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.