Megszűnt az útlezárás a 3502-es számú úton

2021. 11. 24., sze - 12:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszínelés Hajdúdorog és Hajdúvid között, ahol egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze.

Amint arról korábban beszámoltunk halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2021. november 24-én 4 óra 3 perckor a 3502-es számú úton, Hajdúdorog és Hajdúvid között.   

A rendőrök az érintett szakaszon a helyszínelést 2021. november 24-én 11 óra 50 perckor befejezték, a forgalom ismét zavartalanul haladhat. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.