Teljes útlezárás az M3-as autópályán

2018. 08. 09., cs - 16:46
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési baleset történt Szihalom közelében.

Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 122-es kilométerében – Szihalom közelében – 2018. augusztus 9-én 16 óra 10 perc körül két gépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján három személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést.  

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. Kerülni Mezőkövesd irányába érdemes.

Kérjük a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.