Kisiklott a fogaskerekű Budapesten - Frissítve

2018. 07. 08., v - 17:57
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a szemlét megkezdték.

Eddig tisztázatlan körülmények között 2018. július 8-án 14 óra 50 perckor Budapest XII., Városmajor megállóhely felé közlekedő 60-as viszonylatszámú villamos az Erdei Iskola megállóhelynél kisiklott. 

A rendőrök az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.