Felborult vitorlás

2018. 09. 10., h - 10:54
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök három személyt mentettek ki a Velencei-tóból.

A vízi körzeti megbízottak 2018. szeptember 9-én délben két bajbajutott férfire és egy nőre figyeltek fel a Velencei-tó vízterületén. A három budapesti lakos nem tudott önerejéből a partra jutni, mivel vitorlásuk felborult. A rendőrök a segítségre szoruló személyeket a szolgálati hajóba segítették, majd sporteszközükkel együtt a partra vitték őket.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.