Nem tudtak a partra evezni

2018. 08. 26., v - 08:47
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatoni vízirendőrök segítettek partot érni.

A Balatonalmádi előtti vízterületen 2018. augusztus 25-én 16 óra körül a parttól mintegy 450 méterre egy elektromos csónakból kértek segítséget a vízirendőröktől. A hajó vezetője elmondta, hogy az akkumulátor lemerült, ezért evezni kezdtek, de az erős szél miatt önerőből nem tudtak a partra jutni. Az egyenruhások a hajót vontára vették, és hat utasával együtt a közeli kikötőbe segíttették.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.