Nyugodt alvást is biztosít a segélyhívó

2013. 07. 29., h - 14:12
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínen riasztanak és közvetlenül a rendőrséget is hívják azok a segélyhívó készülékek, amelyekből közel háromszáz darabot osztanak ki a Tolnában a megyei kormányhivatal és a rendőr-főkapitányság közös pályázati mintaprojektjének köszönhetően.

"Szeretném megköszönni a biztonságérzetet erősítő segélyhívó telefont. Hosszú idő óta először tudtam úgy aludni éjszaka, hogy azt éreztem: ha szükséges, van segítség." Többek között ez szerepel egy idős, egyedülálló Tolna megyei asszony köszönőlevelében, amelyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságra is eljuttatott. A hölgy is részese a Tolna Megyei Kormányhivatal és a megyei rendőr-főkapitányság pályázati mintaprogramjának, amelynek célja az áldozattá válás megelőzése, illetve a bűncselekmények áldozatainak segítése. A "TÁMOP-5.6.1.C-11/2. Áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés komplex megközelítésű minta modellje Tolna megyében" címet viselő projekt egyik elemeként a megyében 281 darab, összesen mintegy ötmillió forint értékű, „SOS-gombbal”, vészjelzővel ellátott mobiltelefont osztanak ki különféle hivatalok, illetve veszélyeztetett magánszemélyek részére. A segélyhívó készülék – a „pánikgomb” megnyomásával – a helyszínen is riaszt, illetve közvetlenül hívja a rendőrség ügyeletét s a jelzésre a járőrök az adott helyszínre sietnek. A segélyhívó tehát véd és elrettent, így segít megelőzni a bűncselekményeket, másrészt akkor is nagyon hasznos lehet, ha esetleg már megtörtént a baj.

A készülékek közül eddig mintegy kétszáz darabot osztottak ki. Legutóbb a szekszárdi kormányablak vehetett át egy segélyhívót, amely a hivatalban dolgozók és az ügyfelek biztonságát is szolgálja. A többek között nyugodt alvást is biztosító berendezésekkel kapcsolatban a fenti levélen kívül számos pozitív visszajelzés érkezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.