Esély Nap Kecskeméten

2019. 09. 28., szo - 13:08
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Játékos feladatokkal is készültek a rendőrök, valamint az érdeklődők a Mobil Bűnmegelőzési Centrummal is megismerkedhettek.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei 2019-ben is eleget tettek a BKM Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház felkérésének. Az együttműködés jegyében Települési Esély Napot szerveztek „Ismerd meg, éld át, fogadd el!” címmel 2019. szeptember 27-én Kecskemét városközpontjában.

A rendezvény hátrányos helyzetű célcsoportokra – gyermekek, fiatalok, idősek, fogyatékossággal élők, romák – kívánta ráirányítani a figyelmet, és egyben bemutatni kulturális, közösségi értékeiket.

A megyeszékhely történelmi főterén az együttműködők az esélyegyenlőséggel érintett célcsoportok számára az Esély színpadon, a Néző-TÉR-en, a Stand-TÉR-en és az Aktív-zónában kínáltak programokat, illetve a rendezvény szervezői több érzékenyítő feladattal is készültek fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

Az Esély Napra a főkapitányság bűnmegelőzési osztályának szakelőadói – Liptai Linda és Pestiné Zélity Brigitta címzetes rendőr őrnagyok – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által biztosított Mobil Bűnmegelőzési Centrummal (MBC) érkeztek.  

Az érdeklődők számára bemutatták a rendőrség szervezetét, az MBC felszerelési tárgyait, az eszközökkel rendelkezésre álló bűnmegelőzési tematikájú lehetőségeket, majd – személyes adottságaiknak megfelelő – prevenciós ajánlásokat osztottak meg a vagyonbiztonság, a közlekedésbiztonság, és nem utolsósorban az áldozatvédelem témaköreiben. Az előadók – az életkori és egyéb sajátosságok figyelembevételével – külön kiemelték az egységes európai segélyhívószám, a 112 jogszerű használatával kapcsolatos tudnivalókat. Az ismeretek átadását a rendőrnők játékos feladatokkal színesítették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.