Megtalálták a helyszínelhagyót

2021. 10. 21., cs - 09:41
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök azonosították azt a 31 éves tápiószecsői sofőrt, aki a gyanú szerint a tilos jelzés ellenére vasúti átjáróba hajtott, egy érkező vonatnak ütközött, majd az egyik utasával a helyszínről is elfutott. Kiderült, korábban eltiltották a járművezetéstől.

Egy vasúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. október 17-én 21 óra 40 perc körül: Tápiószecsőn a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére, a sorompót kikerülve egy személygépkocsi egy Szolnok felől érkező tehervonat mozdonyának ütközött, majd egy oszlopnak csapódva megállt.

A rendőrök, a mentők és a katasztrófavédelem egységei percek alatt a helyszínre érkeztek, ahol földön fekve találtak rá a gépkocsi egyik sérült utasára, a vonat mozgásképtelen volt és a vasúti pályát eltorlaszolta.  A mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba az utast, miközben a rendőrök hely-, és személyismeretüknek köszönhetően rövid idő alatt kiderítették, hogy az autót egy 31 éves helyi férfi vezette, aki a baleset után másik utasával kikászálódott a roncsból és elfutott a helyszínről.

A 48 éves utashoz, valamint a 31 éves sofőrhöz később otthonukba mentő érkezett, majd a sérülteket kórházba vitték.

A helyszínelés és a mentési munkálatok órákig tartottak, a mozgásképtelenné vált mozdony és az összetört autó eltorlaszolta az utat. A vasúti forgalom 2021. október 18-án 0 óra 40 perckor állt helyre.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy éjszaka két életmentés

A kunszentmártoni rendőröket alig két óra eltéréssel előbb egy 28 éves, majd egy 82 éves férfi keresésére riasztották. Mindkét férfit épségben megtalálták.

 

Bódultan vezetett

A kisújszállási rendőr egy 28 éves sofőr ellenőrzésekor kábítószergyanús anyagot is talált az autóban. A férfit előállították.

 

Migránsok az M1-es autópályán

A rendőrök az M1-es autópályán, Tata térségében elfogtak egy 30 éves belga férfit, aki 22 migránst akart külföldre juttatni.

 

Ittas lehetett

Az elmúlt 24 órában a megye útjain közúti balesetben egy személy sérült meg.