Drónnal ellenőriztek Kalocsán és Kecskeméten

2024. 03. 01., p - 10:36
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai a levegőből is figyelték a közlekedőket 2024. február 29-én.

 

Kalocsán a lakosság kérésére a Mátyás király utca és a Vörösmarty utca kereszteződését pásztázták a rendőrök néhány órán keresztül. A problémásnak jellemzett helyen egy kerékpárút is húzódik. Az autósok pedig sokszor figyelmen kívül hagyják a részükre kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát, és nem biztosítanak elsőbbséget a kerékpárosoknak. A csütörtöki akció során több jogsértő sofőrt is lefüleltek, nekik – az elkövetett szabálysértéstől függően – helyszíni vagy közigazgatási bírságot kell fizetniük.

A kecskeméti járőrök a megyeszékhelyen többek között az elsőbbségi szabályok betartását, a tilos jelzésen történő áthaladást és a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték. Délután 14 és 16 óra között a Budai út - Bethlen körút - Jókai utcai csomópontot figyelték, ahol probléma a tilos jelzésen történő áthajtás. Az egyenruhások összesen negyvenkét szabálysértőt büntettek meg. Figyelmet érdemel az a tény, hogy közülük tizenhatan fittyet hánytak a saját, közvetlen biztonságukra: ők nem használták vezetés közben a biztonsági övet.

Az akciók alatt elkövetett jogsértésekről készített videót a közösségi oldalunkon megtekinthetik!

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg.

Tegyen a saját biztonságáért, minden esetben – rövid távolságra, lakott területen belül, kis sebességnél – használja a biztonsági övet! 

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.