Bevallottan nem profi költő, sőt büszke erre, a versei nem hosszas rímkeresgélés és ötletelés nyomán készülnek, hanem spontán. Ha jön az ihlet, egyszerűen csak készen megszületnek, ő pedig papírra veti. (Jó, ez a XXI. század, nyilván főként a telefon jegyzet funkcióját használja erre.)

– 1995 óta próbálkozom versírással, de azokat még csak kezdeményeknek tartom. Aztán 1996-ban meghalt a nagypapám, és ez nagyon mélyen érintett, ezt a fájdalmat próbáltam kiírni magamból. Talán az ő emlékére írt vers volt az első igazi, ami kihozta belőlem az érzelmeimet. Azóta is kizárólag a saját érzéseimet, gondolataimat írom meg. Nem agyalok témákon, rímeken. Egyszer csak jön az ihlet, és percek múlva készen is van. Jellemző, hogy nem bonyolult képekkel, szóvirágokkal operálok, a verseim szinte mindenki számára érthetőek – vallja a főtörzsőrmester, aki szerint a szigorú, szabályozott egyenruhás lét és az alkotás szabadsága nagyon is megfér:

– Sok olyan kolléga dolgozik a testületnél, aki más téren is valami kiemelkedőt nyújt. A versírás és a szolgálati lét szigorú keretei jól kiegészítik egymást. Ha úgy tetszik, megmutatom, hogy az egyenruha mögött érző lélek rejtőzik. 23 éve vagyok rendőr, utcán is dolgozom, vagy az irodában közigazgatási bírságolási ügyeket dolgozok fel.

Bukovenszki Judit úgy érzi, hogy a mintegy 250 mű – a bennük lévő munka és szeretet – megérett arra, hogy nyár környékén kötetbe rendezze őket, és kiadja.

TAKÁCS T. LÁSZLÓ

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

Papírra vetve

Beteg világ, beteg érzésekkel,

Emberek telis tele félelmekkel.

Szivárványon lovagló hatalmak

Maguk sem tudják mit akarnak.

Cudar szelek és cudar életek,

Vajon mit tehetnék én értetek?

Erőm kevés, lelkem is gyenge,

Az urak csak azt nézik egyre,

Hogyan megy tönkre világunk,

Magunkkal is háborúban állunk.

De nem, nem hagyom veszni!

Megpróbálok valamit tenni...

Nem harcolok, nem beszélek,

Csak papírra vetve remélek.

Hogy lesz még jó hely e világ,

Boldog jövőben nyílhat a virág.