Saját lakását adta bérbe a légyottokra

2016. 07. 05., k - 08:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, aki VIII. kerületi lakását több mint féléve rendszeresen kiadta egy-egy órára prostituáltaknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat T. Rozália 42 éves budapesti lakossal szemben prostitúció elősegítése bűntett miatt.

A józsefvárosi rendőrök 2016. július 1-jén 13 óra 30 perc körül a Budapest VIII., Kálvária téren felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő párra, akik egy közeli házba feltehetően szexuális aktus létesítése céljából mentek be. A rendőrök követték őket és az egyik földszinti lakásban tetten érték a párt. A lakás tulajdonosát, aki anyagi ellenszolgáltatásért cserébe adta ki a szobát nekik, a helyszínen elfogták.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a nő 2016 január eleje óta lakását napi szinten bocsátotta prostituáltak rendelkezésére, ezért előre megalkudott összeget kapott.

T. Rozáliát előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a további eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatják le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Huszonhét határsértőt tartóztattak fel

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhét migráns Szegednél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.