Elég ebből!
A nyíregyházi nyomozók véget vetettek a gépkocsifeltörésekre szakosodott budapesti páros bűnös tevékenységének.
A nyíregyházi nyomozók véget vetettek a gépkocsifeltörésekre szakosodott budapesti páros bűnös tevékenységének.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az eljárás során több illegális fegyverarzenált felszámolt. A Győr-Moson-Sopron Vámegyei Főügyészséggel közösen számoltak be az ügy eredményeiről.
55 éves kábítószerdílert fogtak el a Győr-Moson-Sopron vármegyei nyomozók.
Ennyi időre volt szükségük a Pest vármegyei rablási detektíveknek, hogy két maszkos, fegyveres, kalapácsos támadót azonosítsanak és felkutassanak. Az elkövetés ugyan 8 nappal korábban volt, ez azonban nem befolyásolta a tempós eredményt.
A rendőrök őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki Pécsett terítette a drogot.
Egy 27 éves tiszapüspöki nő több alkalommal kért pár ezer forintot az idős helybélitől. Az utolsó alkalom azonban nem várt fordulatot vett, és rablás lett a vége.
Egy 21 éves férfi és két fiatalkorú társa próbálta meg ellopni egy nő táskáját Hajdúböszörményben.
Öt év körüli, bullterrier jellegű kutyájától szabadult meg egy mezőnyárádi férfi. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Vádemelést javasolnak a vármegyei vizsgálati osztály munkatársai azzal a 45 éves férfivel szemben, aki egy dűlőúton támadt rá áldozatára.
A gazdaságvédelmi alosztály nyomozói befejezték a vizsgálatot a hálapénzt elfogadó nagykanizsai osztályvezető főorvos ügyében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Keszthely közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. évi tevékenységéről számolt be a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése előtt Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány. A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves fiút.
Választási plakátra írt antiszemita szöveget, korábban a meleg közösség tagjai ellen uszított graffitijével egy idős férfi Ferencvárosban. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.