Súlyos testi sértés miatt körözték
Az ártándi határon fogták el a rendőrök azt a férfit, akit a Budapesti Központi Kerületi Bíróság körözött.
Az ártándi határon fogták el a rendőrök azt a férfit, akit a Budapesti Központi Kerületi Bíróság körözött.
Egy nap kétszer érték ittas vezetésen a marcali rendőrök az 50 éves férfit.
Egy 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a balassagyarmati rendőrök.
Alig néhány óra alatt azonosították egy lopás feltételezett elkövetőjét a hódmezővásárhelyi rendőrök. A sértett az értékeit visszakapta.
Vádemelést javasol a rendőrség a faddi fiatalember ellen.
Villanyoszlopnak ütközött kisteherautójával egy férfi a 43-as főúton. A kórházban életét vesztette.
Bács-Kiskun megyénél egy tehervonat vagonjában megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra két illegális migráns.
A nyomozók két dílert és hat fogyasztót fogtak el egy újpesti lakásban.
Egy moldáv férfi által vezetett kisteherautó ellenőrzése során hét határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Velük szemben a román hatóságok járnak el.
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki ellen hét elfogatóparancs volt érvényben csalás miatt.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.