Óvatlan pillanat
Elfogták a nyíregyházi nyomozók a férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy táskát, miközben tulajdonosa bevásárlókocsiból pakolt az autójába.
Elfogták a nyíregyházi nyomozók a férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy táskát, miközben tulajdonosa bevásárlókocsiból pakolt az autójába.
A tatabányai nyomozók az eljárás során tíz fogyasztót is kihallgattak. A büntetőeljárás alkalmával kábítószergyanús anyagokat, digitális mérlegeket, készpénzt és dohányőrlőket foglaltak le a nyomozók.
A budapesti nyomozók befejezték a rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt folytatott nyomozást.
A férfi letartóztatásának határidejét meghosszabbította a bíróság, míg a nőt bűnügyi felügyelet alá helyezték.
Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével gyanúsít a Dunaújváros Rendőrkapitányság egy férfit, aki főúton közlekedő személygépjármű utasaként a kézifékkart berántotta, melynek következtében a kerekek blokkolódtak, és az autó az árokba sodródott.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 43 éves tunéziai sofőr ellen, aki két embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A gyanú szerint egy férfi közel két és fél millió forintot zsákmányolt három családi házas betörésből - a fővárosi rendőrök elfogták.
A rendőrök az éjszaka során 79 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.
Egy 1999-ben elkövetett emberölés másik gyanúsítottját hozták Magyarországra német és osztrák rendőrök.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. november 30-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 222 határsértőt tartóztattak fel és 278 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.