Garázdaság miatt őrizetben

2018. 12. 07., p - 10:30
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök négy férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint szerdán délután egy biatorbágyi sörözőben több vendéget bántalmaztak.

A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt négy hajdúhadházi férfi és egy hajdúhadházi fiatalkorú fiú ellen.  

A nyomozás adatai szerint az ötfős társaság 2018. december 5-én délután jelent meg egy biatorbágyi sörözőben, ahol italozás közben szóváltásba keveredtek több vendéggel. A szóváltást tettlegesség követte, a négy férfi és fiatalkorú társuk három másik férfit bántalmaztak, majd elmenekültek a helyszínről.

A budaörsi rendőrök adatgyűjtést követően néhány órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket egy biatorbágyi szálláshelyről állítottak elő a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket az esettel összefüggésben.

A nyomozók a gyanúsítottakat – a fiatalkorú személy kivételével – őrizetbe vették, ellenük a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.   

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két kamion, nyolc határsértő

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba nyolc migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.