Elvitték, összetörték
A gyanúsítottak elvittek egy személyautót, kocsikáztak kicsit, majd árokba hajtottak vele. A balmazújvárosi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A gyanúsítottak elvittek egy személyautót, kocsikáztak kicsit, majd árokba hajtottak vele. A balmazújvárosi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi férfival szemben, aki egy közlekedési helyzetet követően lefejelte a másik jármű vezetőjét.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást egy kakasdi lakossal szemben lopás vétség elkövetése miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói orgazdaság és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint a bűncselekményt a sértett lányának barátja követte el.
A rendőrök a férfit bűnügyi őrizetbe vették.
A kunszentmiklósi rendőrök elfogták azt a két helyi férfit, akik december óta dézsmálták az egyik gyár vörösréz hulladékát.
Több rendbeli lopás miatt indult eljárás egy 42 éves sárkeresztúri férfi ellen a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.
A rendőrök előállították azt a férfit, aki hamis vezetői engedélyt adott át Ártándon.
A tatabányai férfi kihasználta az alkalmat, hogy egyedül van a szobában és a szekrényben lévő pénztárcából lopott pénzt.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.