Átszerelték a rendszámot
Egy pécsi és egy molványi férfi ellen is bíróság elé állítást javasol a rendőrség.
Egy pécsi és egy molványi férfi ellen is bíróság elé állítást javasol a rendőrség.
A belvárosi rendőrök elfogták az a két nőt, akik rendszeresen loptak kozmetikai termékeket a munkahelyükről, majd azokat budapesti szépségszalonokban adták el.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban 418 rendőr fejezte be tanulmányait.
Vádemeléssel élt az Ózdi Rendőrkapitányság egy helyi kézbesítővel szemben, aki több alkalommal sikkasztott.
Fának csapódott autójával az a sofőr, aki ittasan és vezetői engedély nélkül ült volán mögé. A Miskolci Rendőrkapitányság rajta kívül még három ittasan volán mögé ülő sofőrrel szemben élt vádemelési javaslattal.
A 2018. június 22. és 2018. június 24. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A komáromi nyomozók lefoglalták a gépjárművet és gyanúsítottként kihallgatták a 29 éves sofőrt.
A szentendrei rendőrök gyors és hatékony intézkedése segített megtalálni egy 12 éves kislányt, aki a visegrádi Fellegvár közelében tűnt el családja mellől.
Bíróság elé állítási javaslattal zártak le a veszprémi rendőrök egy 54 éves csopaki lakossal szemben folytatott büntetőeljárást.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.