Berúgta
A járőrvezető a szolnoki vasútállomás közelében elfogta a garázdát.
A járőrvezető a szolnoki vasútállomás közelében elfogta a garázdát.
A balatonalmádi rendőrök önbíráskodás miatt egy 54 éves férfi letartóztatását indítványozták, akinek 34 éves élettársát is gyanúsítottként hallgatták ki.
A 37 éves férfi rendhagyó módon akart egy nézeteltérést rendezni. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A gödöllői rendőrök egy 25 éves férfi és egy 36 éves nő ellen indítottak eljárást rablás megalapozott gyanúja miatt.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amiben fiatalok kővel dobáltak meg az úttesten közlekedő járműveket.
A szegedi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát egy újszentiváni férfival szemben, aki mivel nem akarták szeszes itallal kiszolgálni, megrongálta egy cukrászda kirakatát és ajtaját. Rongálás miatt indult ellene eljárás.
Az újbudai nyomozók befejezték annak a nőnek és férjének az ügyét, akik több mint 3,5 millió forintot csaltak ki ismerősüktől.
A győri és a mosonmagyaróvári férfiakat is elfogták a rendőrök.
Közlekedési nézeteltérés vezetett verekedéshez Dorogon.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
A lengyel, a német és a magyar célkörözési egységek egyszerre csaptak le unokázós csalókra. A hazánkban tartózkodó lengyel szökevényt Budapesten fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói.
355-en adtak vért a Rendőrségi Igazgatási Központban, közülük ketten most 80. alkalommal.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Keszthely közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. évi tevékenységéről számolt be a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése előtt Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány. A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.