„Ovi-zsaru" Jánoshalmán is
20 gyereknek tartottak bűnmegelőzési előadást a rendőrök.
20 gyereknek tartottak bűnmegelőzési előadást a rendőrök.
A százhalombattai Kipp-kopp óvodában tartott játékos foglalkozást az Érdi Rendőrkapitányság szakembere.
A szentendrei Hold utcai óvodában tartottak foglalkozást a helyi kapitányság bűnmegelőzési előadói.
Konfliktuskezelés, tolerancia és bűnmegelőzés volt a témája az érdi előadásnak.
A kecskeméti tanulók három fordulós bűnmegelőzési versenyen mutatták be tudásukat.
Az Ózdi Rendőrkapitányság hetedik alkalommal rendezte meg bűn- és baleset-megelőzési napját.
Az idei év utolsó elődadására került sor.
Fiataloknak tartottak bűnmegelőzési előadásokat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei.
Bűnmegelőzési fórumon vett részt az Érdi Rendőrkapitányság rendőre a százhalombattai középiskolában.
Tanulságos bűnmegelőzési mesével és ajándékokkal lepték meg a rendőrök a kisiskolásokat Székesfehérváron.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
355-en adtak vért a Rendőrségi Igazgatási Központban, közülük ketten most 80. alkalommal.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.