Bűnmegelőzéssel a közbiztonságért

2018. 06. 26., k - 13:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság értékelő-koordinációs ülést tartott a Megyeházán.

A 2018. június 26-án megtartott ülésen a Bizottság értékelte a 2017. évi tevékenységét, megtárgyalta a 2018. évi munkatervet, döntött az előterjesztett dokumentumokról.

Az értekezletet dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, majd bemutatta Veszprém megye általános bűnügyi helyzetét. Ezt követően szó volt a nyári idegenforgalmi szezon rendőri feladatairól is.

Futtató Norbert rendőr alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető a „Fókuszban a biztonság” című rendőrségi bűnmegelőzési kiemelt projektben vállalt feladatokat ismertette a bizottság tagjaival, melyet a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósítanak meg 2018. január 01. és 2019. május 31. között.  A komplex projekt tartalmilag három fő pillérből áll, melyek a fiatalok, a turisták és a települések biztonságát helyezik előtérbe.

A bizottsági ülésen a tagok hasznosnak és hatékonynak értékelték a bizottság keretében folyó munkát és az évek óta egyre szorosabbá váló együttműködést. A Bizottság ez évben hangsúlyosabban foglalkozik az idős emberek biztonságával, vagyon elleni bűncselekmények megelőzésével, valamint az interneten elkövetett jogsértések megelőzésével.

bűnmeg

bűnmeg


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.