„Házhoz megyünk!” Érden

2019. 07. 11., cs - 13:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök ezúttal egy bevásárlóközpontban szólították meg az embereket és adtak részükre prevenciós tanácsokat.

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai ezúttal egy érdi áruházban szólították meg a vásárlókat és adtak tájékoztatást részükre a „Házhoz megyünk!” programról 2019. július 10-én.

Az információs pontnál személyre szabott tanácsokkal látták el az érdeklődőket, a gyerekeknek kifestőt, matricát ajándékoztak a rendőrök, a felnőttek pedig vagyonvédelmi kvíz útján mérhették fel tudásukat. A prevenciós programba ezen a napon a városi polgárőrséget, a helyi szociális központ szakemberét, valamint egy helyi intézmény pedagógusát is bevonták a rendőrök, aki részt vesz a program iskolai megvalósításában is.

"

A program elsődleges célja, hogy a lakosság vagyonbiztonságának növelése érdekében az állampolgárok hiteles forrásból, közvetlenül a szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatban tanácsokat és ajánlásokat, ezzel is fejlesztve önvédelmi készségeiket.

"

A tájékoztató kampány a vagyonvédelmi tanácsadás mellett kiegészült drogprevencióval, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjaival, az idősebb korosztályt is érintő áldozatvédelemmel és a biztonságos internethasználattal kapcsolatos tanácsokkal.

Néhány jótanács a megelőzés érdekében, amit akkor is érdemes megfogadni, ha csak rövid időre hagyja őrizetlenül otthonát:

  • Zárja be a bejárati ajtót, ablakot ne hagyjon nyitva!
  • Kapcsolja be a riasztót és az egyéb biztonságtechnikai eszközöket!
  • Ellenőrizze, bezáródott-e a kapu, a garázsajtó, ha távirányítót használ, várja meg, míg teljesen becsukódnak a kapuk!
  • Értesítse a közelben lakó rokonait, vagy megbízható szomszédait, akár a helyi polgárőrséget, hogy hosszabb időre elutazik, de a közösségi oldalakon ennek ne adjon hangot semmiképpen!
  • Gondoskodjon a postaláda rendszeres kiürítéséről, akár megbízott útján is! 

Rendőri intézkedést igénylő esetben hívja a 112-es segélyhívó számot!

Amennyiben áldozattá vált, hívja az Áldozatsegítő Szolgálat éjjel-nappal ingyenesen elérhető 06-80-225-225 telefonszámát!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.