Békés vármegyében történt

2024. 01. 02., k - 10:30
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orosházán járművezetés tiltott átengedése, jármű önkényes elvétele és ittas vezetés miatt intézkedtek a rendőrök, Szarvason pedig szintén pozitív szonda miatt tettek büntetőfeljelentést.

Egy 9 éves kisfiú vezette azt a traktort, amelyet 2023. december 29-én 14 óra 25 perckor ellenőriztek a rendőrök Orosházán, a Jászai – Horváth utcában. A kisfiú mellett utasként ott volt az apja is, aki megengedte a gyermeknek, hogy önállóan közlekedjen a járművel. A rendőrök járművezetés tiltott átengedése vétség miatt büntetőfeljelentést tettek a férfi ellen.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2023. december 29-én 19 óra körül arról, hogy ellopták a kocsiját, amit Orosházán, egy családi ház előtt parkolt le. Az autó nem volt lezárva és az indítókulcsot is benne hagyták. A kocsit másnap éjszaka 22 óra 45 perc körül Orosházán, a Bartók Béla utcában vették észre a rendőrök, a benne ülő férfit pedig elszámoltatták. A 29 éves férfi elismerte, hogy engedély nélkül hozta el az autót és azt is elmondta, hogy anyagi káros balesetet is okozott vele, mikor nekiütközött egy jelzőtáblának. A férfi emellett nem is vezethetett volna, mert a Szolnoki Járásbíróság korábban eltiltotta ettől. Az Orosházi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt indított eljárást ellene.

A gyanú szerint ittasan vezetett a nő, aki 2023. december 30-án 20 óra 40 perc körül Orosházán, a Szabó Dezső utcában a kocsijával letért az útról és árokba sodródott. A balesetben senki sem sérült meg, de a helyszíni mérés kimutatta, hogy a nő alkohol ivott mielőtt a volán mögé ült. Mivel a további mérések is megerősítették az ittas vezetés gyanúját, a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Ittasan okozott balesetet az a férfi is, akivel szemben 2023. december 31-én 23 óra 30 perc körül intézkedtek a rendőrök Szarvason. A férfi nem sokkal azelőtt kidöntött egy jelzőtáblát és nekiütközött egy akácfának a Deák Ferenc utcában. A szonda, majd a későbbi mérések azt mutatták, hogy szeszesitalt ivott vezetés előtt, így a rendőrök őt is feljelentették és elvették a vezetői engedélyét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.