Betörés-megelőzési programindító

2015. 03. 07., szo - 12:04
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Három régiót érint a márciusban bevezetett mintatervprojekt.

Az Országos Kármegelőzési Program keretében 2015. március 7-én tartotta regionális Betörés-megelőzési Programjának budapesti és Pest megyei nyitórendezvényét az Országos Polgárőr Szövetség (OPSz) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a megyei/fővárosi rendőr-főkapitányságok szakmai támogatásával megvalósuló kezdeményezés célja a lakosság figyelmének felhívása a betörés elleni védekezés fontosságára és a megfelelő biztonságtechnikai eszközök használatára.

A rendezvényen beszédet mondott Dr. Takács Tibor r. vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója, Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Szombat Tamás az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese, valamint Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

A harmadik éve működő Országos Kármegelőzési Program keretében Budapest és Pest megye, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Somogy és Baranya megye régióiban indul mintaprojekt a betörések megelőzése érdekében.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.